Zöld Sarok a Sajt és Túrófesztiválon
2014.05.06 17:26Egy önkéntes csoporttal részt vettünk településünk legnagyobb rendezvényén a Sajt és Túrófesztiválon. Ez volt a helyi Rügyek és Gyökerek csoport első olyan tevékenysége, ahol többen is részt vettek a közös munkában. 7 ember segített a foglalkozások lebonyolításában.
A rendezvényen interaktívan igyekeztünk formálni az ide érkező gyerekek gondolkodását. Az egyik tagunk Szurovecz Márta tanárnő keresztrejtvényeket készített, egyik segítőnk ötlelte alapján környezetismereti betűkirakót készítettünk közösen. Volt ezenkívül színkereső játék, melynek az a lényege, hogy szines gémkapcsokat szórunk szét egy kisebb helyen, amit a gyerekek megkeresnek. Vannak élénk, és természetközeli színű gémkapcsok. A játék segítségével rá lehet vezetni arra, hogyan alkalmazkodnak az állatok a természethez és hogyan rejtőzködnek benne. A zöldes, barnás gémkapcsokat nehéz megtalálni, mint a hogy a ragadozó is nehezebben találja meg az ilyen zsákmányállatot. Vagy a növényevő nehezen veszi észre a természetbe olvadó színű ragadozót, mely így könnyebben el tudja ejteni zsákmányát.
Volt még olyan "játék", mely arról szólt, hogy mennyire tudják az érdeklődők, hogy hova kell kidobni, visszavinni a hulladékot. Örültünk, hogy az emberek nagy része tudta, hogy melyik a veszélyes hulladék. Senki nem vitte volna rossz helyre a lejárt szavatosságú gyógyszert. Tudtunk azért új információkat is átadni a játékosoknak. Pl. hogy a használt olajat a MOL kutakon átveszik, vagy hogy érdemes a használt mobil telefonokat olyan gyűjtőpontra vinni, ahol azt újrahasznosítják. A legutóbbi elem azért volt fontos számomra, mert ez kapcsolódik anyaintézetünk munkájához. A Jane Goodall Intézet létrehozója ugyanis híres csimpánzkutató. A csimpánzok életét pedig nagyban veszélyezteti az élőhelyükön folyó bányászat, ahonnan a mobiltelefonok gyártáshoz szükséges ritka fémeket nyerik. Ezeket ki lehet nyerni az elromlott mobiltelefonokból is, így kevésbé szennyezzük a környezetet.
Egy két gyereknél nagy sikert aratott az ökoactivity is, melyben környezetttel kapcsolatos fogalmakat lehetett elmutogatni vagy lerajzolni, illetve olyan mondatokat, mely arról, szólt, mit tehet a hétköznapi ember a környezetéért.
Az ökojátékainkhoz tartoztak még azok a környezetbarát ügyességi játékok is, mellyel nem az ismeretátadás volt a fő célunk, hanem a szórakoztatáson kívül az is, hogy megmutassuk mennyire egyszerű környezetbarát módon játékokat készíteni.
A rendezvényen próbáltak egy másik projektünket is népszerűsíteni, mely arról szól, hogy a felsleges vásárlások elkerülése érdekében nézzünk szép környzetünkben, hogy mi az amit vagy elcserélni tudunk egymással, vagy közösen tudunk használni. Itt végülis egy segítővel sikerült virágot cserélni, de már ez is eredmény, hisza mai program is a kezdeti egy-két érdeklődőt vonzó környzetei nevelési programokból indult ki.
Köszönet öz önkéntes segítők munkájáért!
K
———
Vissza