Zarándokút az életünk

Gondoltam még az előző írásomnál, hogy elkezdem a blogomat, hogy kiírjam magamból, hogy mik történnek velem, illetve gondolataimat.

Az előző naplóbejegyzés nagyon negatívra sikerült. Aztán mikor eljöttem a Tisza-tóra dolgozni, azt hittem, most egy hurrá optimista blogbejegyzés fog következni, de az élet mindig fölülírja ezt. Azért most egy pozitív írás következik.

3-4 hónapja még azt éreztem, hogy egy káosz az életem, most viszont azt érzem, olyan mint a zarándokutak szoktak lenni új munkámmal új lakhelyemmel és félig új életemmel. Mint általában egy ilyen úton, elkisérnek a csodák, a konfortzónánkból való kilépés és mint utóbb kiderült a szenvedés is,  amiről azt hittem két hete még, hogy itt elkerül.

6 év óta most érzem elősször, hogy van egy igazi munkahelyem, kiléptem a világba és a saját fizetésemből élek meg. Bár eddig is dolgozgattam, de nem volt az teljes értékű munka. Most ráadásul azt csinálom amit szeretek. Turistáknak nyújtok információkat a temészeti környezetről, és egész nap kint vagyok a természetben, a kedvenc helyemen. Hálás vagyok a közmunkaprogramnak, hogy ilyen munkákat is lehetővé tesz, mert azt hiszem e nélkül nem tudtam volna integrálódni a valóságos munkaerőpiacra. remélem ez számomra tényleg út lesz a munka világába. 

Szerencsére a munkához kaptam egy szállást is, amiért úgy volt, egy kicsit kell majd fizetni, de a végén ingyenes lett, amiért szintén nagyon hálás vagyok a nemzeti parknak, ahol dolgoom.

Itt jön közbe a konfortzónámból való kilépés, mert teljesen egyedül lakok egy külterületi részben, bár pár nap múlva kapok lakótársat. A szálláson van egy lehúzhatatlan wc, a zuhanyzóba egy kicserélhetetlen kiégett égő. Tavasszal pedig amikor még nagyon hideg volt meg kellett tanulnom cserépkályhába tüzelni, amit szerintem nem csináltam jól, mert csak kis meleget adott. Meg persze moshatok kézzel a hosszú munka után. A tv egyébként se hiányozna, de mivel van laptopom még kevésbé, mert így tudok letölteni filmeket, és ha mégis akad egy unalmas órám megnézni. Bár e nélkül is bőven ellnék. Azért az internetkapcsolat megoldott, mert ma már ez mindenhol elérhető. Ennek ellnére a külvilág híreiről kevés jut el hozzám. Ha most lenne egy world trade centerhez hasonló katasztrófa, beletelne néhány hétbe, míg a híre eljutna hozzám. A magyarok eredményeiről a foci VB-n is, csak akkor szereztem tudomást, mikor anyáék eljöttek hozzám. De jól is van ez így. Én külön élvezem ezt a a konfortzónából való kilépést, egyrészt mert szeretek így élni, másrészt ez is hozzátartozik a "zarándokúton" elérhető lelki fejlődéshez.

A szabadnapomon ha volt időm önkénteskedtem a madárkórházban. Nemrég még azt hittem arról is írnoi fogok, hogyan aszisztáltam egy madárműtétnél, de rájöttem érdemesebb oda az 1 hetes ottalvós önkénteskedésre menni, mert akkor több feladat jut. Szóval idén már azt hiszem nem igazán fogok önkénteskedni. Ami amúgy szintén részét képezi a mindennapi életemnek, ami miatt nagyon szerencsésnek érzem magam. Mert csak keveseknek adatik meg, hogy kezükben tartsanak egy sérült búbosbankát és azt etessék, vagy egy hétig betekintést nyerjenek a sasok életébe és drukkoljanak a fióka kirepüléséhez. A Jane Goodallal való találkozásról nem is beszélve. És ezn életre szóló nagy élményekhez nem kelett külföldre utaznom, hanem itthon lehetett olyan dolgokba részem, ami talán sokkal többet ad egy külföldi útnál. Remélem még lessz részem ilyen dolgokban. Aszisztáláshoz madárműtétnél, bekukkantás a Krisna-völgyi biogazdálkodás életébe, WWOF Románia. Bár ezek csak tervek. És remélem a kimaradó 10 hónap után újraéled a Rügyek és Gyökerek mozgalmunk is egy új helyen.

Szóval minden szép és jó lenne, ha nem generálnák én saját magamnak problémát azzal, hogy 6-7 évvel ezelőtti önmagamra és hibáimra gondolok, ami miatt kétségbe esek és ezzel akadályozom magam, hogy teljes lényemmel éljem meg a jelent, és bizakodással nézzem a jövőt. De remélem ezt  problémát is hamarosan megoldom, és nem úgy fogok visszagondolni 5-10 év múlva magamra, hogy jajj de gáz  voltam.