Teszteltük a Sajt és Túrófesztiválos programot
2015.04.11 08:03Április 10-én eljöttek hozzánk azok az önkéntesek, akik segíteni fognak május 1-én és 2-án. Kipróbálták a játékokat, és közösen kiválasztottuk, hogy mi legyen ott. Ez alapján három féle csoprtja lesz a programunknak. A játékok fából, textilből és fémből. A könyves rész, mely úgy fog kinézni, hogy lesz egy keresztrejtvény, amit Jane Goodall 4 könyve segítségével lehet megfejteni. természetesen nem kell elolvasni hozzá a könyvet, hanem a megadott információk és a tartalomjegyzék segítségével könnyen lehet keresni a válaszokat. Ennk az a célja, hogy a kilátogatók megismerkedjenek kicsit az önkéntes csoportunk szellemiségével, valamint forgassák a könyveket. A harmadik programelem a cserebörze lesz. Egyiknap játékot, másik nap kaktuszt lehet cserélni.
A játékok közül lesz majd textildáma, ördöglakatok, szines kockák, melyeket logika szerint kell összerakni, csuszka, jenga.
Remélem a kilátogatók is olyan jól fogják érezni magukat, mint a tesztelők!
———
Vissza