Társasjáték klubok
2014.03.18 08:01
2014 március 15-én már az ötödik társasjáték klubunkat tartottuk. Eddig ezen a játékon volt a legtöbb érdeklődő, és már vannak visszajáró vendégeink is. A klubok lényege, hogy együtt játszunk egymás játékaival, és hogy sok új játékokot kipróbáljunk. Így a saját játékainkat tesszük elérhetővé a találkozókon, valmint alkalmanként a többi résztvevő is hoz játékot. Ez a program egy jó közösségépítő alkalom, de nem áll távol a környezetvédelmi tevékenységünktől se, hiszen ezen alkalmakkor megosztjuk egymással egy kis időre játékainkat, és ezáltal a közösségi használatot tanuljuk, erősítjük.
Mindenki szeret játszani, és sokan új dolgokat kipróbálni is, de az új játékok kipróbálásához nem kell állandóan új eszközöket vásárolnunk. Nekünk legtöbbünknek itt a nyugati világban rendkívül sok mindenünk van, és ha azokat okosan használjuk fel, és megosztjuk egymással, kevesebb dolgot fogunk vásárolni. Ezzel csökkentjük a lábnyomunkat a földön, hiszen a termékek legyártása, szállítása nagy energiákat igényel, sok alapanyag használódik el feleslegesen. Egyik alkalommal olyan társasjátékot is vittem, melyeket otthon hulladék kartonlapokból készítettem el. Nagyon örültem, amikor azt halottam, hogy valamielyik résztvevő is készített otthon ilyen játékot, hisz megint sikerült egy környezetbarát tippet adnom valakinek. Egy ismerősöm elmondta, gondolkozott, hogy megvegye-e az egyik játékot, de úgy gondolta nincs szükség rá, mert úgyis összejövünk, és játszunk együtt. Ezek az apró eredmények, gondolatok is sokat számítanak.
Hiszem, hogy a közösségi használattal sokat tehetünk a környezetért, valamint a körülöttünk élő emberkért.
———
Vissza