Harc a közmunkáért

Amióta elvégeztem az iskoláimat azóta nem találom a helyem a világban. Egy évig voltam munkanélküli, majd lett egy részmunkaidős adminisztrátori állásom, mellette már elég hamar túravezetésekkel, erdei iskoláztatással. Az utóbbi időbe még az is hozzájött hogy néha helyettesítek szórólapozásban. Az adminisztráció átlagosan, az erde iskolázás jól, a szórólapozás rosszul fizet. Itt van hogy négy teljes napi munkáért 4000 Ft-ot kap az ember. Persze attől függ, egyszerre mennyi szórólapot kell kihordani. Így önmagába ha folyamatosan ezt dolgoznám majdnem egy teljes munkaidőt kitenne úgy, hogy nem kapnám meg a minimálbért, cserébe azért, hogy nyáron a hőségbe, télen a csúszós úton, vagy nagy hidegbe, néha esőben kell a várost járni, és néha agresszív kutyákat elkerülni.( a rövid idő alatt nekem már volt egy kis kutyaharapásom) . De így összeségébe a mindenhonnan összeszedett pénzekből se jön össze a minimálbér. Ezért gondoltam, hogy a szakmai közmunka kihúzhat a csávából, mert azért az ember megkapja a minimálbért és szakmai tapasztalatot is szerez. Ezt megszerezni olyan nehéz, mint egy rendes munkát. Vagy az én esetembe talán nehezebb is. Amikor először Zánkára utaztam érte úgy gondoltam nem veszíthetek semmit, legalább megpróbálom. Peresze halottam róla, messzire nem lehet vele csak olyan egyszerűen dolgozni. Be is mentem a munkaügyi központba, hogy megkérdezzem, mi van, ha ilyen távol találtam a szakmámba egy közmunkát. Azt mondták semmi gond nem lesz. A foglalkoztató is azt mondta minden rendben. Hát én el is költöztem, az is pénzbe került, meg vettem egy laptopot, hogy az itteniekkel tartsam a kapcsolatot (ezt azóta se használom). Meg lemondtam az itthon épp alakuló önkéntes csoportról, amit azóta se sikerült annyira rendesen emberekkel megtöltenem, mint az elindulásom előtt. Aztán az ottlét csak 3 napig tartott. Kiderült, mégse ilyen egyszerű a helyzet, mert a munkáltatónak szállást kellene biztosítani. Persze lett volna kibúvó, hogy bejelentkezek otthoni lakcímmel, de miután a munkaügyi központal beszélt a munkhely egy olyan embere, akivel egész idő alatt nem is találkoztam, minden együttműködésről elzárkózott. Ekkor hazajöttem, és újra itthon csak dolgozgattam, és próbáltam újra összeszedni az önkéntes csoportunkat. Kisebb nagyobb sikerekkel. Bár azt hiszem azért lassú lépésekben haladok előre.

Azóta eltelt 3 év. Most próbálkoztam újra. A Tiszatónál azt mondták, örülnek erdei iskolás és terepi tapasztalataimnak de a távolság előreláthatólag itt is akadály lesz. Itthon sokat dolgoztam önkéntesként, és az újjonan létrehozott látogatóközpontokban amúgy is túl kevés a munkaerő, így gondoltam, beadhatnám a jelentkezésemet, hogy szivesen dolgoznák a látogatóközpontban és a rendezvényszervezésben közmunkásként 3/4 évig. Futottam vagy 5 kört. kétszer voltam az önkormányzatnál, kétszer az intézményvezetőnél. Másodjára az önkormányzatnál már elég készségesek voltak, segítettek, küldtek levelet az intézményvezetőnek, de ő nem tartott rám igényt, viszont azt mondta önkéntesként elfogadja a munkámat. Amit azért is értek meg nehezen, mert így se úgy-se kerül pénzbe. Én viszont inkább akkor távolabb kerülök a látogatóközponttól és a saját kis önkéntes utamon járok. Hisz vagy belépőt szednének a rendezvényen amit tartok, vagy közel 7000 Ft-ot kéne fizetnem egy kis programért, amit csinálnák. Ehhez a munkához való jelentkezéshez, már a honlapomat, az egyesületem facebook oldalát is belinkeltem a motivációs levélbe. Szóval egész sokat próbáltam küzdeni érte. Nekem az ijen tipusú foglalkoztatásra tényleg szükségem lenne, hisz szükségem van valamire, ami bevezet a teljes munka világába. Nekem ez is nagyon sokat jelentene, előremozdítana, jobb kedvre derítene, pozitív jövőkép elé állítana.Szinte már álommunka lenne egy kis időre. De úgy látszik ez is túl magas labda. 

Az önkéntes munkával se állok a legjobban. Rügyek és Gyökerek csoportunk döcögősen halad előre. Kevés a velem együttműködő, de azért mindig próbálkozom. Lassú lépésekkel haladok előre az életben 29 éves vagyok, és épphogy dolgozgatok, távolinak tűnik még az önállósodás. Ha így haladok, nem biztos hogy időbe elérek majd a gyerekvállalás szakaszhoz.Vagyis olyan korban amikor még lehet az embernek gyereke. De azért próbálok pozitív lenni, bár ez nem mindig sikerül. Egy kis dolog, ami nem úgy van ahogy szerettem volna is elég a kiboruláshoz. Pl. Nem jön el az állandó 2 emberen kívül senki se a társasjáték klubba, nem jön össze a könyvcsere börze stb. De ugyanígy kis dolog is elég ahhoz, hogy felviduljak. Pl. valakivel könyvet cserélek, az újságba írnak az általam szervezett programról és dicsérik, vagy amikor valki kitartásra biztat, esetleg beleolvasok, belenézek a Jane Goodall könyvbe, vagy filmbe, és ott olvasom, hogy életen át tartson erőd, vagy hallom, hogy mindig meg kell őrízni a reményt. Bár ennek ellenére sokszor nekem nagyon nehéz megőrízni a reményt, hogy valami jobb lesz majd.